Sokunk számára most, amikor visszatértünk a szokásos kerékvágásba, döbbenetes lehet újra bejárni az irodába, munkahelyre, ahol több emberrel vagyunk körülvéve naponta, mint amennyivel hónapok óta összesen találkoztunk. A dolgozó szülőknek nagy a kockázata, hogy elkapnak egy betegséget és továbbadják azt gyermekeiknek. Ezért nagyon fontos az immunrendszer erősítése, különösen kisgyerekeseknél. Feltétlenül meg kell őrizni immunrendszerünk egészségét, hogy a baktériumoknak és vírusoknak való kitettség esetén elegendő immunitás alakuljon ki, hogy megvédjen minket a betegségek megszerzésétől.
A Cheong Kwan Jang által gyártott koreai vörös ginzengről bizonyított, hogy fokozza az immunitást, a szervezet védekezőképességét. A dolgozó szülőknek bár sok minden van a tányérján, de néha elfelejtenek gondoskodni az egészségükről. Ennek ellenére szükségük van olyan immunrendszer erősítőkre, amelyeket kényelmesen el lehet fogyasztani.
Bemutatunk öt immunitásnövelőt, melyet kötelező lenne fogyasztania mindenkinek, akiknek nincs sok ideje gondoskodnia magáról.
1.Cheong Kwan Jang Koreai Vörös Ginzeng Kivonat
Az egyik legjobb vörös ginzeng étrend-kiegészítő, a Cheong Kwan Jang Koreai Vörös Ginzeng Kivonat nagyon praktikus módszer az egészséges immunrendszer fenntartására. Koreai vörös ginzenget tartalmaz, amelyet hat éven át érlelnek a hatékonyság érdekében. Ez a szuper gyógynövény számos egyéb egészségügyi előny mellett hozzájárulhat az immunrendszer erősítéséhez, az állóképesség fokozásához, az energiaszint növeléséhez.
2. Cheong Kwan Jang Koreai Vörös Ginzeng Tea
A koreai vörös ginzeng tea 6 éves koreai vörös ginzeng kivonatot és jujube datolya koncentrátumot tartalmaz, hogy édes ízt adjon a teának. A tea enyhe ízű és egészséges, amelyet az egész család élvezhet. Kényelmesen elkészíthető maximum 55 fokos víz hozzáadásával.
3. Citrusfélék
Mindig tartsunk magunknál valamilyen citrusfélét a táskában és fogyasszuk desszertként. A citrusfélék, mint tudjuk, magas C-vitamin tartalommal bírnak, és vélhetően ez a vitamin növeli a fehérvérsejtek termelését – melyek a fertőzés ellen küzdenek. Naponta vigyünk magunkkal grapefruitot vagy narancsot, és ebédre desszertként vagy snackként fogyasszuk azt el!
4. Mandula
Ahelyett, hogy sós chipseket vagy cukros süteményeket falatoznánk, együnk meg egy csomag mandulát. Ezek a diófélék az erős antioxidáns E-vitamint tartalmazzák, amely szintén kulcsfontosságú az egészséges immunitás szempontjából. Mivel a felnőtteknek naponta körülbelül 15 mg E-vitaminra van szükségük, 46 db egész héjas mandula vagy fél csésze adag elegendő.
5. Joghurt
Egy másik desszert opció, amelyet az irodába vihetünk, az a joghurt. Ügyeljünk arra, hogy olyanokat szerezzünk be, amelyek élő kultúrával rendelkeznek. A görög joghurtban megtalálhatóak ezek az egészséges baktériumok, melyek felerősíthetik immunrendszerünket a betegségekkel szemben. Javasoljuk, hogy az ízesített helyett inkább a natúr joghurtot vásároljuk és mi adjunk hozzá természetes ízeket, C-vitaminban gazdag citrusféléket, például citrom, narancs, kivi darabokat, vagy koreai vörös ginzeng koncentrátumot és gránátalmát tartalmazó kivonatot. A kivi szintén tartalmaz C-vitamint és más tápanyagokat, például K-vitamint, folátot és káliumot.
Építsük fel immunitásunkat tudatosan! A Cheong Kwan Jang segít ebben, hiszen 120 év óta a 6 éves koreai vörös ginzengből készült termékei a legmagasabb minőséget biztosítják. Éppen ezért szerencsés, ha találunk olyan vállalatot, amely régóta magas színvonalú koreai vörös ginzenggel látja el a világot.
Próbálja ki Ön is a Cheong Kwan Jang termékeit, ingyenes házhoz szállítással!