Az elfoglalt anyukák, különösen a kisgyerekesek, jól tudnak egyszerre minél több feladattal zsonglőrködni. Emiatt gyakran elfelejtik prioritásként kezelni önmagukat, különösen az egészségüket. Tehát amikor eljön az influenzaszezon, a családban elsőként ők betegszenek meg. Ha szuperanyaként unjuk már, hogy minden influenza szezonban megbetegszünk és megfázunk, fogadjunk meg pár tippet az immunrendszer erősítéséhez.
1. Mai világunk szorongással és pánikkal van tele, amire a média sokszor rá is erősít. Ha a negatív érzéseket beengedjük az életünkbe, ez megzavarhatja azt a képességünket, hogy az egészségünket irányítsuk. Vegyük magunkat körül pozitív emberekkel és élményekkel!
2. Ne igyunk túl sok koffeint. A koffein stimulálja a központi idegrendszert. Amikor eljut az agyig, energikusabbnak érezzük magunkat. A nagy dózisok azonban zavarhatják az alvást, mert annak hatása több órát is igénybe vehet. Minőségi alvás nélkül nem tudjuk kipihenni magunkat, ez pedig veszélybe sodorhatja immunrendszerünket. Napi egy-két csésze kávét fogyasszunk csak maximum. Ha még mindig álmosnak érezzük magunkat, fogyasszunk egészséges, természetes CheongKwanJang által gyártott koreai vörös ginzeng termékeket, melyek nem tartalmaznak stimulánsokat az energia előállításához; csak természetes összetevőket, mint például a koreai vörös ginzenget az energia fokozásra és az állóképesség javítására.
3. Egészséges italokat fogyasszunk! Szomjoltásra semmi sem jobb egy pohár hideg víznél. De ha olyat szeretnénk inni, aminek jó az íze és még egészséges is, a koreai vörös ginzeng koncentrátumot és gránátalma kivonatot tartalmazó sticket ajánljuk, mely finom, vitaminokat és antioxidánsokat tartalmazó étrend-kiegészítő ital. Más energiaitaltól eltérően ez nem tartalmaz koffeint, cukrot, mesterséges tartósítószereket, aromákat és ételfestékeket.
4. Egészséges harapnivalókat együnk! A feldolgozott ételek helyett fogyasszunk egészséges élelmiszereket, példát mutatva családtagjaidnak, ezzel is erősítve immunrendszert, mint pl. citrusfélék, olajos magvak, joghurt, ez utóbbit megbolondítva a koreai vörös ginzeng koncentrátumot és gránátalma kivonatot tartalmazó stick-kel.
5. Öleljük át gyakran gyermekeinket és családtagjainkat! A gyerekeket átölelve boldognak, míg partnerünket ölelve biztonságban érezhetjük magunkat. Ezek az érzések segítenek csökkenteni a stresszt és a depressziót – melyek gyenge immunrendszerhez vezethetnek. Tehát, ha kissé fáradtnak érezzük magunkat, szánjunk egy percet arra, hogy átöleljük szeretteinket! Így nekik is adunk egy kis feltöltődést!
6. Szánjunk egy kis időt néha magunkra! Vegyünk egy hosszú, pihentető habfürdőt aromaterápiás gyertyákkal elalvás előtt- (vagy amikor a gyerekek alszanak). Nézzünk meg egy jó filmet, sorozatot, olvassunk el egy kedvenc könyvet, vagy vásároljuk meg magunknak azt online, amire már régóta vágytunk.
7. Vegyük át az irányítást az egészségünk felett, és kezdjük el a vörös ginzeng kiegészítőket beépíteni a mindennapi életünkbe, amivel elősegíthetjük az immunrendszerünk erősítését. A CheongKwanJang által gyártott koreai vörös ginzeng termékekről bebizonyosodott, hogy fokozzák az immunitást. A CheongKwanJang 120 év óta csak a legmagasabb minőségű koreai vörös ginzeng termékeket biztosítja fogyasztóinak. Próbálja ki Ön is a Cheong Kwan Jang termékeit, ingyenes házhoz szállítással!